Rendeletek tára, 1916
Rendeletek - 201. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1916. évi 7835. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a somorja-uszori helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.
201. 7.835/1916. K. M. sz. 685 Hidak és áteresztők, támasztó- és bélésfalak, valamint általában alapozást igénylő más épitmények és munkák is minden körülmények közt teljesen hordképesen, kellően szilárdan és akképen alapozandók, hogy az alapnak különösen egyenetlen ülepedése, csúszása, illetőleg elmozdulása, alámosása, felázása vagy felfagyása be ne állhasson. Mindezen követelmények szemmel tartásával az alapozások módja és mélysége minden egyes esetben — a terep és talajviszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek, valamint egyes műtárgyakat és építményeket illetőleg az azokra nézve netalán más helyen külön előirt vagy előirandó feltételeknek megfelelően — az alapgödrök kiemelése és a felmerülő szükséghez képest esetleg a munkák végrehajtása közben fog megállapittatni. E tekintetben azonban határozottan kiköttetik, hogy a nőtt talajba 0'80 méternél kisebb mélységre lenyúló alapozást csak fagyálló kőzeten szabad előállítani, továbbá — még legkedvezőbb viszonyok és legjobb minőségű talaj mellett is — csak azon különleges esetekben, amikor az illető falak minden oldalról kellően széles és a terep színvonalától mérve legalább 0*80 méter magas feltöltéssel teljesen körülfogva, illetőleg védve vannak. Az összes áteresztők és hidak, támasztó- és bélésfalak stb. mindennemű falazatainak előállításához kizárólag csakis portlandcement, homok és viz megfelelő arányú keverésével készítendő vízálló habarcsot szabad használni. A vastartószerkezetű és vasbeton műtárgyakra vonatkozó mindazon adatokat, amelyek arra a célra szükségesek, hogy a hidtörzskönyvek az érvényben álló, vagy netalán még kiadandó szabályzatoknak és rendeleteknek megfelelőleg elkészíthetők legyenek, tartozik az engedélyes a tényleges kivitellel mindenben megegyezően összeállítani, és a felülvizsgálati műveletekkel együtt — mint ezek kiegészítő mellékleteit — felterjeszteni. Utszabályozások, útáthelyezések és útátjárók felépítménye az eredeti út felépítményének megfelelően állítandó elő. Oly utaknál pedig, amelyek kavicsolva egyáltalában nincsenek, az útátjárók mindkét sinszáltól számítandó 8—8 méter hosszúságban 15 centiméter, azontúl pedig 10 centiméter vastagságban kavicsolandók. Egyes fontosabb útátjárók — az esetről-esetre megállapítandó mértékben — kőburkolattal látandók el.