Rendeletek tára, 1916

Rendeletek - 563. A m. kir. honvédelmi miniszter 1916. évi 18.000. eln. 18. számú rendelete valamennyi magyarországi vármegyei törvényhatósághoz — kivéve Alsó-Fehér, Besztercze-Naszód, Brassó, Csik, Fogaras, Háromszék, Hunyad, Kisküküllő, Szeben, Udvarhely vármegyéket, — az 1884—1872. és 1871—1866. évben született népfölkelésre kötelezetlek bevonulására vonatkozó hirdetmény - #közzétételéről.

563. 18.000/1916. H. M. ein. sz. 1863 A bevonulók bevonulásuk alkalmával lehetőleg erős láb­belit, legalább két inget, két alsónadrágot, két pár kapcát vagy harisnyátokét törülközőt és két zsebkendőt, valamint evőeszközt és tisztitóeszközt hozzanak magukkal. A bevonulás napján el­fogyasztott élelemért 1 korona térítési összeg jár. A lábbeli és a fehérnemű értéke, amennyiben azok a katonai szolgálatban használhatóknak minősíttetnek, a helyben szokásos árak figyelembevétele mellett megtéríttetik A hadvezetőség által térités ellenében átvett tárgyak a kincstár tulajdonába mennek át. A bevonulás alkalmával a népfölkelési igazolványi lap birtokosa a vasutakon harmadik (gőzhajón második) osztályon ingyen utazik ; ez a népfölkelési igazolványi lap azonban a vasúti, gőzhajóállomáson jóval a vonat vagy hajó elindulása előtt az állomás jegypénztáránál lebélyegzendő. Azon behívott népfölkelésre kötelezett, aki a kitűzött határ­időre és helyre be nem vonul, karhatalommal vezettetik elő, s a katonai behívás iránt tanúsított engedetlenség megbüntetéséről szóló 1890. évi XXI. t.-c. 4. §-a értelmében két évi« terjedhető börtönnel büntettetik. A m. kir. honvédségbe vagy a cs. és kir. közös hadseregbe önként belépni óhajtó n^pfölkelésre kötelezett a törvényes korlá­tok között a csapattestet maga választhatja, a tényleges szol­gálatra történt bevonulása után azonban csak azon csapattesthez kérheti felvételét, ahová mint népfölkelésre kötelezett beosz­tását nyerte. A közös haderőkhöz bevonulók közül mindazok, akiknek Máramarosszigetre, Beszterczé re, illetőleg Zilahra, to vá bbá Brassóba, Nagyszebenbe, Székelyudvarhelyre, Szászvárosba, Gyulafehér­várra, Marosvásárhelyre vagy Karánsebesre kellene bevonul­niok, figyelmeztetnek, hogy Máramarossziget helyett Szatmár­németibe, Beszterczé, illetőleg Zilah helyett Hajdúszoboszlóra, Brassó helyett Püspökladányba, Nagyszeben helyett Debreczenbe, Székelyudvarhely helyett Hosszupályira, Szászváros helyett Szeg­halomra, Gyulafehérvár helyett Dereeskére, Marosvásárhely he­lyett Debreezenbe, és Karánsebes helyett Temesvárra vonuljanak be az ezen helyekre áthelyezett kiegészítési kerületi parancsnok-

Next

/
Thumbnails
Contents