Rendeletek tára, 1915

Rendeletek - 259. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1915. évi 48.055. számú rendelete, a rézgálickészleteknek gazdasági célra való igénybevételéről.

850 259. 48.055/1915. F. M. sz. szállitott rézgálicot is — feltárni, az általa előállított, vagy forgalomba hozott rézgálic mennyiségére, felhasználására, eladására s általában hovaforditására vonatkozó felvilágosításokat, és pedig az 1.058/1915. M. E. számú rendelettel 1 ) elrendelt bejelentést megelőző időre is megadni, s az ezek igazolására szükséges könyveket és iratokat is. felmutatni. 4. §. Az 1. §. szerint igénybevett készleteket birtokosuk — enge­délyem nélkül — el nem idegenítheti, fel nem dolgozhatja és * azokkal más módon sem rendelkezhetik, hanem köteles azokat 1.915. évi június hó 15-ik napjáig saját kárára és veszélyére, minden díj felszámítása nélkül őrizetbe tartani, illetőleg ezen határidőn belül, erre vonatkozó rendelkezésemhez képest, s az általam vagy meghatalmazottam által megjelölendő napon az át­vételre jogosítottnak kiszolgáltatni, vagy pedig a megadandó címre vasútra (hajóra) vagy postára adni. Ezen hat heti határidő alatt az összes igénybevett rézgálic át fog vétetni. 5. §. Az igénybevett rézgálic ára és az 1. §. szerint esetleg fel­számitható csomagolási költség, amennyiben előre le nem fizet­tetnék, vasúton, hajón vagy postán való szállítás esetén utánvétéi útján szedendő be a címzettől ; ha pedig az átvétel helyben az;. eladónál történik, az átvétel alkalmával fizetendő meg. 6. §. Az 1—5. §-okban foglalt rendelkezések csakis magára a réz­gálicra (vagy amint ezt még nevezni szokták: kékgálicra, kékkőre, rézszulfátra, rézvitriolra) vonatkoznak, és nem terjednek ki a m. kir. minisztérium 1915. évi március hó 25. napján 1.058/M. E* szám alatt kiadott rendeletének 1. §-ában felsorolt egyéb peronos­pora viticola elleni védekező szerekre. 7. §• Az a rézgálic, amelyet ezen rendelet életbelépése után fog­nak e rendelet hatályának területére külföldről behozni, vagy a l ) Lásd: Magy. Rend. tára, 1915, évf., 124. o.

Next

/
Thumbnails
Contents