Rendeletek tára, 1915
Rendeletek - 434. A m. kir. pénzügyminiszter 1915. évi 70.000. számú rendelete, a legénység állományába tartozott rokkantaknak és az elesettek, eltűntek vagy meghaltak hátrahagyottainak az 1915 : XV. t.-c. 7. §-a alapján való segélyezéséről.
434. 70.000/1915. P. Ü. M. sz. 1329 korábbi foglalkozásában milyen mértékben csökkent, elsősorban a katonai felülvizsgálati bizottságnak megállapítása irányadó. Amennyiben a katonai felülvizsgálati bizottságnak lelete a keresőképesség fokának megállapítására nem terjed ki, azt a körülményt, hogy a rokkantnak keresőképessége korábbi foglalkozásában milyen mértékben csökkent, maga a rokkant köteles a községi elöljáróságnak átadandó bélyegmentes halósági orvosi bizonyítvánnyal igazolni. Ennek a hatósági orvosi bizonyítványnak — a fennforgó esethez képest — vagy azt kell tartalmaznia, hogy a rokkantnak keresőképessége korábbi foglalkozásában hány százalékkal csökkent, vagy pedig azt, hogy a rokkant bármilyen munkára képtelen. A községi elöljáróság az 1. minta szerinti Összeirási ív 6. rovatában azt is megjegyezni tartozik, hogy a bejegyzést a katonai felülvizsgálati bizottságnak megállapítása, vagy pedig hatósági orvosi bizonyítvány alapján eszközölte. Utóbbi esetben a hatósági orvosi bizonyítványt az Összeirási ív egyik példányához mellékelni kell. 14. §. Az 1. minta szerinti Összeirási ív-nek 10. rovatába, illetőleg a 2. minta szerinti Összeirási ív-nek 6. rovatába azt az időpontot kell bejegyezni, amellyel a család részére az 1882 : XI., 1912 : LXVIII. vagy 1914 : XLV. törvénycikk alapján folyósított állami segély tényleg teljesen beszüntettetett, még pedig akkor is, ha ez a segély az 1914. évi 100 000 számú Utasítás 18. és 19. §-aí, illetőleg az 1914. évi 130.000 számú Kiegészítő rendelet 19. és 23. §-ai értelmében más időponttal lett volna beszüntetendő. Ha az 1882 : XL, 1912 : LXVííI. vagy 1914 : XLV. törvénycikk alapján folyósított állami segély, a m. kir. honvédelmi miniszternek 1915. évi 25.900. számú, 1 ) illetőleg 1915. évi 45.500. számú 2 ) körrendelete alapján, egészen vagy részben még a jelen Rendelet kiadásának időpontjában is kifizettetik, az 1. minta szerinti Összeirási iv-nek 10. rovatába, illetőleg a 2. minta szerinti Összeirási ív-nek 6. rovatába ezt a körülményt kell bejegyezni, s ebben az esetben az 1. minta szerinti Összeirási ívének 9. rovatába, illetőleg a 2. minta szerinti Összeirási ív-nek 5. rovatába az 1915. évi 25.900, illetőleg az 1915. évi 45.500. számú honvédelmi miniszteri l ) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1915. évf., 265. o. *) Lásd : Magy. Rend. Tára, 1915. évf., 268. o.