Rendeletek tára, 1915
Rendeletek - 284. A m. kir. minisztérium 1915. évi 1.380. M. E. számú rendelete, a háború következtében a polgári peres és nem peres eljárásban szükséges rendkivüli intézkedések megállapitásáról.
910 284. 1.380/1015. M. E. sz. követelés iránt keresetet terjeszthet elő, és őt a Pp. értelmében képviselheti a nélkül, hogy a fél részéről meghatalmazásra lenne szüksége. Bérleti viszony fennállásának vagy megszüntetésének kimondására irányuló eljárást, ideértve a peres eljárást is, a jelen ren^ delet alapján (1., 2. §.) nem lehet felfüggeszteni. Ezt a §-t megfelelően a bírói felhívásra (Pp. 627. §.) is alkalmazni kell. A hatodik moratóriumi rendelet 17. §-ában a katonai szolgálatot teljesítő, vagy azokkal egy tekintet alá eső egyénekre a bérlet felmondása tekintetében megállapított korlátozások az említett személy házastársával, mint egyetemleges bérlőtárssal szemben is hatályosak. II. Nem peres eljárási rendelkezések. 9. §. Az 1. §-ban meghatározott egyén ellen, ha e rendelet életbelépésekor már katonai szolgálatot teljesít, vagy ily egyénnel már e rendelet életbelépésétől egy tekintet alá esik, e rendelet életbelépésétől, különben pedig a 6. §. 2. bekezdésében meghatározott végső időponttól kezdve csakis oly végrehajtási cselekményeket lehet foganatosítani, amelyek a követelés biztosítására szolgálnak; de szoros zárt és átszállítást foganatosítani, vagy a végrehajtást szenvedőtől a lefoglalt dolog birtokát bármi más módon elvonni nem lehet. Ha az 1. §-ban meghatározott egyén ellen a végrehajtás már folyamatban van, a bíróság a biztosításon túlmenő végrehajtási lépéseket — hivatalból is — felfüggeszteni köteles. A felfüggesztés hatályára a 4. §-t kell megfelelően alkalmazni. A felfüggesztés és az 1. bekezdésben meghatározott mentesség a 7. §-ban megállapított időpontban megszűnik, de a bíróság azt korábban is megszünteti, ha az ok a végrehajtást szenvedőre nézve már nincs meg. Feleség, fel- vagy lemenő ágbeli rokon és törvénytelen gyermek javára megállapított tartás, továbbá a szolgálati szerződésből — ideértve a mezőgazdasági és ipari munkaviszonyt is — eredő követelés kielégítésére, úgyszintén bérelt lakás, más helyiség vagy terület átadására vagy visszaboesátására irányuló végrehajtásra ezt a §-t nem lehet alkalmazni.