Rendeletek tára, 1914

Rendeletek - 43. A m. kir. miniszterium 1914. évi 2.500. M. E. számú rendelete, a sajtóról szóló 1914 : IV. törvénycikknek (St.) végrehajtása és egyes kapcsolatos rendelkezések tárgyában.

444 43. 2.500/1914. M. E. sz. amennyiben az állami közrend érdekében szükségesnek tartja — a postahivatalokat megkeresheti, hogy az ily határozottan meg­jelölendő nyomtatványok terjesztését vagy csempészetót minden törvényes módon akadályozzák meg ; nevezetesen a keresztkötés alatti küldeményeknek beható megvizsgálása útján a 27. §. második bekezdése szerint járjanak el, a zárt csomagok tartalmának tilos voltára nézve a külső körülményekből és a helyi viszonyok ismere­téből meritett adataikat pedig a kir. ügyészséggel közöljék. Ezt a megkeresést sürgősen foganatosítani kell. 29. §. A közigazgatási hatóság a 27. §-ban emiitett jelentés alapján a tényállást megvizsgálja, s amennyiben a küldeményt lefoglalás folytán a büntető biróság rendelkezésére bocsátani nem kell, a rendelkezésre jogosultat haladéktalanul értesiti, hogy kivánságára és költségére az illető, küldeményt visszaküldi ; ha ez négy héten belül e kivánságát nem közölné, a küldeményt megsemmisítteti ; ha pedig a küldeményt a büntető biróság rendelkezésére kell bo­csátani, a feladót és a címzettet erről megfelelően értesiti. VI. A sajtótermékek házaló és utcai terjesztéséről. 1. A házaló és az utcai terjesztés engedélyezéséről. A St. 11. §-ához. 30. §. A hatóság az engedélyt az. utcai és a házaló terjesztés két módjára akár külön-külön, akár együttesen megadhatja. Az engedély visszavonását és a St. 11. §-ában emiitett tilal­mat a belügyminiszter az állam hivatalos lapjában és a Belügyi Közlöny-ben, a törvényhatóság első tisztviselője a törvényhatóság hivatalos lapjában, s ha ilye'n nincs, a Belügyi Közlöny-ben közzé­teszi, az érdekelteket pedig arról megfelelően értesitteti. 31. §. A törvényhatóság első tisztviselőjének a sajtótermék házaló vagy utcai terjesztését engedélyező, az engedélyezést megtagadó, az engedélyt visszavonó vagy a terjesztést megtiltó határozata ellen az érdekeltek tizenöt nap alatt a belügyminiszterhez fel­lebbezhetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents