Rendeletek tára, 1914

Rendeletek - 405. A m. kir. pénzügyminiszter 1914. évi 140.800. számú körrendelete valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz, a m. kir. központi díj- és illetékkiszabási hivatalhoz és valamennyi m. kir. adóhivatalhoz, a törvénykezési illetékről szóló 1914. évi LIII. t.-c. életbeléptetéséről és végrehajtásáról.

3058 405. Í40.800/1914. P. Ü. M. sz. A törvényszakasz második bekezdése alatt az a rendelkezés foglaltatik, hogy a több példányban benyújtandó beadványoknál három beadványpéldány után s három példány mellékletei után kell a szabályszerű illetéket leróni, míg a többi példá^mak csak az első íve esik a felzetekre megállapított illeték alá, a többi ív, valamint a negyedik és többi példány minden melléklete illeték­mentes. Ügyelni kell arra az eltérésre, amely a most jelzett s az eddig érvényben volt hasonló rendelkezés között van, hogy t. i. az új törvény rendelkezése értelmében három beadvány példány mellék­letei után kell a mellékleti illetéket leróni, míg az eddig érvény­ben volt rendelkezés szerint (III. díjj. 13. tét. IV. 18. pont jegyzet) csak két példány mellékleteit kellett szabályszerűen felbélyegezni. Amennyiben ezen újabb rendelkezéssel szemben mulasztások for­dulnak elő, a szabályszerű hivatalos lelet felveendő. Minden félre­értés kikerülése céljából kijelentem, hogy a törvényszakasz máso­dik bekezdése alatt felvett rendelkezés úgy a fellebbviteli beadvá­nyokra, mint a fellebbviteli eljárásban benyújtandó beadványokra, s azok mellékleteire is alkalmazandó; alkalmazandó a törvény­szakasz utolsó bekezdése értelmében a jegyzőkönyvi és iratmáso­latokra s azok mellékleteire is. Hogy a fellebbviteli beadványok a törvényszakasz második bekezdésében külön felemlítve nincse­nek, annak oka az, hogy a beadványok elnevezés alatt ezek is értendők. À törvény 5. §-ahoz. Eddig is érvényben volt rendelkezést tartalmaz a törvény 5. §-a, mely szerint a szóbeli előterjesztések után le kell róni azt a szabályszerű illetéket, mely az előterjesztés természetének megfele­lően lerovandó lenne, ha az írásban nyújtatnék be. Különös fi­gyelmet kell ezen illetéklerovási kötelezettség pontos teljesítésére fordítani, nehogy az ilyen előterjesztéseknél az illetéklerovás el­maradjon s a kincstár törvényes bevételében rövidséget szenved­jen. A törvényszakasz második bekezdése alatt felvett rendelkezés értelmében, ha a szóval előterjesztett keresetlevelet, fellebbviteli, kérelmet, bejelentést, nyilatkozatot később írásban is benyújtják, a beadvány első példányának első íve után illetéket nem kell leróni. A beadvány első példányának első íve tehát ilyen esetben illeték-

Next

/
Thumbnails
Contents