Rendeletek tára, 1913

Rendeletek - 53. A m. kir. pénzügyminiszter 1913. évi 3.900. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság közigazgatási bizottságához és valamennyi m. kir, pénzügyigazgatósághoz — a budapest székesfővárosi közigazgatási bizottság és pénzügyigazgatóság kivételével, az egyenes adóknak 1913. évre vonatkozó kivetéséről.

53. 3.900/1913. P. U. M. sz. 293 Azok, akik a folyó évre tehervallomásukat a községi elöl­járóságnak (városi) adóhivatalnak már átadták, újabb bevallást nem kötelesek benyújtani. E határidő lejárta után és jelesül október 15-ig érkező vallo­mások az 1897. március 23-án kelt és a »Pénzügyi Közlöny« 10. számában megjelent 21,275. számú rendelet szerint már csak igazolási kérvény útján és abban az esetben fognak figyelembe vétetni, ha hiteltérdemlőleg igazoltatik, hogy e késedelem elhárítha­tatlan akadály miatt történt. A benyújtott vallomásról elismervény adatik, mely a vallomás k*3llő időben, történt benyújtásának igazolásául szolgál. Kivételt képeznek a b) alatti bekezdésben emiitett esetek, mert azok az adózók, kik a kölcsönkamatokra vonatkozó vallomások benyújtására kitűzött határidő letelte után valamely pénzintézetnél telekkönyvi bekebelezés mellett járadékkölcsönt vesznek fel, jogo­sitvák a felvett kölcsönnek telekkönyvi bekebelezését igazoló és a bekebelezés megtörténtét követő 30 nap alatt benyújtandó vallomág alapján, a rajok az ez adósság felvétele előtt kivetett általános jövedelmi pótadó mérvének helyesbítését az illetékes kir. pénzügy­igazgatóságnál kérni. Mindazok az adózók, kik az államkincstár megkárosítására irányzott szándékból az általános jövedelmi pótadónak jogosulatlan apasztása céljából telekkönyvileg be nem kebelezett adósságot vallanak be, az 1909 : XI. t.-c. 93. §-a értelmében büntetendő jövedéki kihágást követnek el. Kelt A m. kir* pénzügy igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents