Rendeletek tára, 1913

Rendeletek - 211. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1913. évi 94 714. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a léva—nagysurányi helyi érdekű vasútra vonatkozólag.

1070 211. 94.714/1913. K. M. sz. nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költ­ségén szétosztassanak. 4. A távírda-, távbeszélő- és villamosjelzőberendezések nyom­jelzését illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az épitést foganatosító posta- és távirdaműszaki főfelügyelőség képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a Vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatla­kozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghivandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosí­tani, a kisajátítási területen kívül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből fel­merülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain, valamint Léva és Zsitva­födémes csatlakozó állomásokon csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Nagysurány csatlakozó állomáson az előállítandó összes I. rendű váltók világitható jelző­tárcsákkal látandók el. Léva állomás után az új helyi érdekű vasúton villamos véd­jelző létesítendő, függésben a csata - lévai helyi érdekű vasút védjelzőjével. Zsitvafödémes állomás előtt és után mind a három irányban egy-egy, összesen tehát három villamos védjelző állítandó fel," ezek közül a kistapolcsányi és a lévai irányok között függés létesítendő. A többi állomások, kitérők çs megállóhelyek előtt és után szilárdan álló kerek tárcsajelzők helyezendők el, még pedig az állomásoknál és kitérőknél a bejárati váltótól, megállóhelyeknél a megállóhely közepétől számítva a fékútnak megfelelő távol­ságban. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőz­hetők, míg a sűrű vonalforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be.

Next

/
Thumbnails
Contents