Rendeletek tára, 1913
Rendeletek - 110. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1913. évi 48.440 számú rendeletével kiadott Engedélyokirata a beszterczebánya—hermándi helyiérdekű gőzüzemű vasútnak.
110. 48.440/1913. K. M. sz. 1203 útvonal mentén saját közlekedési eszközeikkel nagyban szétosztani, a részletes szétosztáshoz szükséges pályakocsikat pedig minden díj megtérítésre való igény nélkül átengedni. Az esetben, ha engedélyes cégek a távirda-, távbsszélő- és villa*mos jelzőberendezések építését oly időben kívánnák, amidőn a pályán vasúti járóművekkel közlekedni még nem lehet, kötelesek gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségükön szétosztassanak. m 4. A távirda-, távbeszélő- és villamos jelzőberendezések nyomjelzését, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előírt szabályok figyelembevételével, engedélyes eégek és az építést foganatosító posta- és távirda műszaki főfelügyelőség képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az -ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes cégek viselik. A helyi érdekű vasút állomásain, valamint Beszterczebánya csatlakozó állomáson a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók el. Beszterczebánya csatlakozó állomás Zólyombrézó felé eső részén váltóblokk - berendezés létesítendő, és a helyi érdekű vasút vonalán Hermánd felé az előírandó távolságban felállítandó villamos védjelző a Zólyombrézó felőli védjelzővel kapcsolatba hozandó. A helyi érdekű vasút állomásai és megállóhelyei előtt és mögött szilárdan álló tárcsajelzők helyezendők el, még pedig az állomásoknál a bejárati váltótól, megállóhelyeknél a megállóhely közepétől számítva a fékútnak meg felelő, távolságban. A lát-, hang* és harangjelzők mindaddig ínellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi és a. vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be.