Rendeletek tára, 1913
Rendeletek - 110. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1913. évi 48.440 számú rendeletével kiadott Engedélyokirata a beszterczebánya—hermándi helyiérdekű gőzüzemű vasútnak.
HO. 48.440, 1913. tf. M. sí. ü 87 A töltések — azok magasságához és anyagához képest — bezárólag 2'5 méter magasságig 1 Va vagy l x /4 lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább l 1 / 2 lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, valamint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek megfelelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai megfelelő fenékeséssel tervezendők és készítendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltésfelőli lejtői ellenben ugyanoly rézsüvei készítendők, mint maguk a töltések. Az anyagtermelési és lerakási helyek mindig szabályos alakkal, a földterületek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek károsítása nélkül és úgy létesítendők, hogy azok a közlekedésnek és vízlefolyásnak, valamint a pályatest és tartozékai előállításának és fenntartásának, nemkülönben az állomási vágányzat meghosszabbításának akadályul ne szolgáljanak, vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá hogy azok közegészségügyi, közrendészeti és mezőgazdasági szempontból kifogás alá ne essenek. Nem szabad anyaglerakási helyeket akként elrendezni és az anyaglerakást olyképen eszközölni, > hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befuvása előidéztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, ahol az lehetséges és szükséges, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek olyképen azonban, hogy ez által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenkint mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0'80 méter széles padka hagyandó, és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. A magyar királyi államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyiérdekű vasútra is kiterjesztetik. Az, elhatárolás a vasút üzemét kezelő vasntigazgatóságnak , közegeivel együttesen még a hitelesítési eljárás előtt megvizsgálandó, és az ezen eljárás alkalmával az elhatárolási szabályzat alapján megállapított hiányok az építési tőke terhére megszüntetendők.