Rendeletek tára, 1912
Rendeletek - 58. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 19.978. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a rimaszombat—poltári helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.
'366 58. 19.978/1912. K. M. sz. í melyeknél a fentebbiekben foglalt határozmányok értelmében fának az alkalmazása egyáltalában szóba jöhet, kiköttetik, hogy hidpadlózatokhoz, valamint hídfőkhöz, hidjármokhoz, jégtörőkhöz, alapcölöpökhöz és alaprácsokhoz, fal- és süveggerendákhoz csakis tölgy- vagy vörösfenyőfát, ékekhez pedig kizárólag csak tölgyfát szabad használni. Hidak és áteresztők, alagutak, támasztó és bélésfalak, valamint általában alapozást igénylő más épitmények és munkák is minden körülmények közt teljesen hordképesen, kellően szilárdan és akképen alapozandók, hogy az alapnak különösen egyenetlen ülepedése, csúszása, illetőleg elmozdulása, alámosása, felásása vagy felfagyása be ne állhasson. Mindezen követelmények szemmel tartásával az alapozások módja és mélysége minden egyes esetben a terep- és talajviszonyoknak és a. még egyébként figyelembe jövő körülményeknek, valamint egyes műtárgyakat és építményeket illetőleg az azokra nézve netalán más helyen külön előirt vagy előírandó feltételeknek megfelelően az alapgödrök kiemelése és a felmerülő ; szükséghez képest esetleg a munkák végrehajtása közben fog megállapittatni. E tekintetben azonban határozottan kiköttetik, hogy a nőtt talajba O80 méternél kisebb mélységre lenyúló alapozást csak fagyálló kőzeten szabad előállítani, továbbá — még legkedvezőbb viszonyok és legjobb minőségű talaj mellett is — csak azon különleges esetekben, mikor az illető falak minden oldalról kellően széles és a terep színvonalától mérve legalább 0"80 méter magas feltöltéssel teljesen körülfogva, illetőleg védve vannak. Az összes áteresztők és hidak, alagutak, támasztó- és bélésfalak stb. mindennemű falazatainak előllitásához kizárólag csakis portlánd-cement, homok és viz megfelelő arányú keverésével készítendő vízálló habarcsot szabad használni. A vastartószerkezetű és vasbeton műtárgyakra vonatkozó mindazon adatokat, melyek arra a célra szükségesek, hogy a hidtörzskönyvek az érvényben álló, vagy netalán még kiadandó szabályzatoknak és rendeleteknek megfelelőleg elkészíthetők legyenek, tartozik az engedélyes a tényleges kivitellel mindenben megegyezően összeállítani és a felülvizsgálati műveletekkel együtt, mint ezek kiegészítő mellékleteit, felterjeszteni. Útszabályozások, útáthelyezések és útátjárók felépítménye az