Rendeletek tára, 1912

Rendeletek - 58. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 19.978. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a rimaszombat—poltári helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.

364 58. 19.978/1912. K. M. sz. Vasúti beton-csőáteresztők felültöltésének a magassága szin­tén a pályaszinig számítva, kisebb nem lehet, mint 1*0 méter. A nyilt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai kőből, téglából vagy portlandcement-betonbol, tartószerkezetei pedig bezárólag 2*0 méter nyilasig tölgyfából, és ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A vasúti műtárgyak egészen vasbetonból is készíthetők. A vasbetétes betonműtárgyak részleteire és méretezésére,. valamint a jótállás mérvére vonatkozó feltételeket a kereskedelem­ügyi magyar királyi miniszter a részlettervek elbírálása kapcsán fogja megállapítani. Különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittat&i. A műtárgyakon szükséges korlátok tekintetében a vasúti hidak vasszerkezeteire vonatkozó 1907. évi 30.666/1906. szám alatt ki­adott szabályrendelet 1 ) mértékadó, amennyiben azonban ez szük­ségesnek mutatkozik, még más műtárgyakon is rendelhetők el korlátok. Korláttal ellátandó hidakon nemcsak a tartószerkezeteken, hanem a csatlakozó falazatokon is kell korlátot alkalmazni, továbbá a pályaszerkezetet akként kell létesíteni, hogy kétoldalú korlát esetén a korlátok között levő teljes szélesség, oly esetekben pedig, amidőn egyoldalú korlát engedélyeztetik, a korlát felé eső oldal járható legyen. A nyilt vasúti áteresztők és hidak tartószerkezetei általában 6.000 kilogramm keréknyomás és a vasúti vashidakra vonatkozá fenntebb . említett szabályrendeletben megállapított igénybevételek alapulvételével számitandók és szerkesztendők. Oly vona'részeken, amelyeken elsőrendű vasúti felépítmény lesz alkalmazandó, az alépítmény is elsőrendű vasutaknak meg­felelően állitandó elő. A helyi érdekű vasút vonalán előforduló alagút a magyar királyi államvasutak vonalaira nézve érvényben álló legújabb űr­szelvénnyel és szabványok szerint kő- vagy téglafalazatból terve­zendő és építendő. Támasztó és bélésfalak építéséhez kő, tégla vagy portland­l ) Lásd : Magy. Rend. Tára, 1907. évf., 423. o.

Next

/
Thumbnails
Contents