Rendeletek tára, 1912
Rendeletek - 58. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 19.978. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a rimaszombat—poltári helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.
362 58. 19.978/1912. K. M. ss. szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik. Szálas vagy csemeteerdőket átmetsző vagy érintő .pályarészek: mentén azok a védszalagok, amelyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, az előbb emiitett elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetőleg kisajátitandók és mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetőleg kisajátítás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított és úgy a központi, mint a vidéki telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, amelyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetőleg b& nem fásitása, valamint cserje- és bokornövényektől menten tartása örök időkre biztosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformatiók meggátlása és megszüntetése céljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvóintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési ésbiztosítási munkák alkalmazandók. Előre láthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformatióra hajlandó terepen a szükségesnek mutatkozó teljesítmények még a földmunkák megkezdése, illetőleg: • általában a terep és talaj egyensúlyának megbolygatása előtt, egyébként pedig az építés közben vagy a műszaki felülvizsgálat, esetleg: pedig a műszaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandómódon és terjedelemben hajtandók végre. ^ Ár-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszint .legalább 0'8 méterrel a legmagasabb ár-, illetőleg belvizállás felett tartandó. Mindenütt ott, ahol azt a helyi viszonyok.és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, ja pályatest és tartozékai — ax épitésközben, vagy a műszaki felülvizsgálatnál, esetleg pedig a műszaki utó felülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben — biztositandók. A hó- vagy futóhomok-befuvásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védőintézkedések a pálya építése közben, vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapittatni és az építési tőkéből kihasítandó külön tartalékalap terhére elrendeltetni.