Rendeletek tára, 1912
Rendeletek - 57. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 19.977. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a duna—szávai helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.
57. 19.977/1912. K. M. sz. 305 ben vagy az engedélyezési tárgyalásról 1909. évi február hó 5-én felvett jegyzőkönyvben foglalt határozatokra, úgyszintén az üzlet biztonságának követelményeire való tekintettel, az előterjesztett terveket átvizsgáltatja, és amennyiben az érintett szempontokból észrevétel fel nem merülne, a terveket jóváhagyja, és ha egyéb törvényes rendelkezéseknek is elég tétetett, az építési engedélyt — harmadik személyeknek az 1881. évi XLI. törvénycikk szerinti jogaiknak érintetlenül hagyása mellett — megadja. Az engedélyes cég minden kárpótlási vagy egyéb igény kizárásával köteles a kereskedelemügyi magyar királyi miniszter által a pálya építése közben, vagy bármikor azután is, a fennt érintett tekintetekből s alapon kivánt és bár az előzetesen jóváhagyott tervektől eltérő módosításokat és kiegészítéseket is foganatosítani. Ellenben az engedélyes cég az általa a kereskedelemügyi magyar királyi miniszter részéről már jóváhagyott 'terveknek bármily tekintetből kivánt megváltoztatásához a nevezett miniszter -engedélyét mindenkor előzetesen kieszközölni tartozik. A pálya építését engedélyes cég az engedélyokirat keltétől számított 2 1 / 2 év alatt befejezni és a pályát a közforgalomnak átadni tartozik. 5. §. , } A vasút kiépítése és üzlete céljaira a kisajátítási jog az 1881. évi XLI. törvénycikk értelmében ezennel engedélyeztetik. Engedélyes cég a kisajátítási és kártalanitási ügyeket, utóbbiakat annyiban, amennyiben a bírói útra nem tereitettek volna, a jelen engedélyokirat 10. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt rendezni s ennek megtörténtét a műszaki felülvizsgálat alkalmával igazolni tartozik. 6. §. A magyar királyi államvasutak Vukovár és Sid állomásaihoz, továbbá a vinkovce—indiai vonalhoz Ilacánál való csatlakozás, az ennek folytán szükséges uj építkezések és átalakítások eszközlése, valamint a csatlakozási állomásoknak, nemkülönben a magyar királyi államvasutak india—vinkovci vonala ilaca—sidi szakaszának közös használata iránt engedélyes cég a magyar királyi államvasutak igazgatóságával a kereskedelemügyi magyar királyi miniszter előző jóváhagyásának fenntartása mellett egyességre lépni köteles.