Rendeletek tára, 1912

Rendeletek - 209. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1912. évi 24.946. számú rendeletével jóváhagyott alapszabályai a felső-csallóközi ármentesitő társulatnak.

209.24.946/1912. F. M. sz. 1729 könyvek tényleges kiállítását mellőzhesse s e helyett megfelelő nyilvántartás mellett a díjakat a munkaadótól évenkint előre egy összegben szedhesse be, nyugtázhassa s az újonnan biztosítandó gazdasági cselédek bejelentését a munkaadótól közvetlenül is el­fogadhassa. Ez az intézkedés azonban nem érinti az 1912 : VIII. t.-c. 1. §-a utolsó bekezdésének azt a rendelkezését, mely szerint a munkaadók a nyugdíj csoportban nem biztosíthatják akként gaz­dasági cselédjeiket, hogy az általuk befizetett tagsági díjak a szol­gálatból távozó gazdasági cseléd helyett egy másik gazdasági cseléd tagsági díjainak fedezésére legyenek beszámíthatók. Ezen­kívül az 1900 : XVI. t.-c. 8. §-a alapján kivetendő 120 filléres. hozzájárulási díj a nyugdíj csoportban biztosított gazdasági cselédek után is minden esetben megfizetendő. Felhatalmazom a központi igazgatóságot, hogy a 6.531/902. ein. számú rendeletben megjelölt és a netalán még szükségessé­váló nyomtatvány-mintákat a kiegészített törvényes rendelkezések­nek megfelelő formában állíttassa elő és vétesse használatba. Budapesten, 1912. évi február hó 27-én. Gróf Serényi Béla s. k. 209. Ä m. kir. földmivelésügyi miniszter 1912. évi 24.946. számú rendeletével jóváhagyott alapszabályai a felső-csallóközi ármentesitő társulatnak. Általános rész. i. §• A társulat cime : »Felsőcsallóközi ármentesitő társulat« 2- §. ' Pecsétje, melyet hivatalosan használ, e körirattal van ellátva:: »Felsőcsallóközi ármentesitő társulat.« 3. §. Székhely: Somorja, Pozsony vármegyében (Csallóköz).

Next

/
Thumbnails
Contents