Rendeletek tára, 1912

Rendeletek - 148. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 57.584. számú rendeletével, III. Függelék a sziszek—károlyvárosi vasut sziszek—caprag—vrgin-mosti részvonalára vonatkozó engedélyokirathoz.

148, 57.584/1912. K, M, %%. 1089 arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távirda-, távbeszélő- és villamösjelzőberendezések nyom­jelzését, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az építést foganatosító posta és távírda műszaki főfelügyelőség képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosí­tani, a kisajátítási területen kívül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből fel­merülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain csak a vonatok keresztezé­sére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Károly város csatla­kozó és Bubnjarci forgalomátadó végállomáson az előállítandó Összes 1.-rendű váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók^ el. Károly város csatlakozó állomás és Bubnjarci förgalomátadó állomás mögött Mottling felé, az előírandó távolságban a helyi érdekű vasút nyilt vonalán, illetve az osztrák vonalrészen egy-egy előjelzős karjelző, míg Bubnjarci állomás előtt Károly város irányá­ban az előirt, illetőleg előírandó távolságban a helyi érdekű vasút vonalán egy forgatható Villamos védj elzŐ állítandó fel. A többi állomások, kitérők és megállóhelyek előtt és után szi­lárdan álló tárcsajelzők helyezendok el, még pedig az állomásoknál és kitérőknél a bejárati váltótól, megállóhelyeknél pedig a megálló­hely közepétől számítva, a fékútnak megfelelő távolságban. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. Bubnjarci állomásnak Mottling felé eső részén központi váltó­és jelzőállitó berendezés létesítendő a kijárati és előjelzős bejárati jelzőkkel kapcsolatos vágánybiztositással. 71*

Next

/
Thumbnails
Contents