Rendeletek tára, 1911

Rendeletek - 21. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1911. évi 212. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a debreczen—nagyváradi helyi érdekű gőzüzemű vasútra vonatkozólag.

21. 212/1911. K. M. u. 13? tnos jelző-berendezések építését oly időben kivánná, amidőn a pályán vasúti járóművekkel közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszá­mok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távirda-, távbeszőlő- és villamos jelző-berendezések nyom­jelzését, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az épitést foganatosító posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét vala­mely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomá­sokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meg­hívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosí­tani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből fel­merülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain, valamint Derecske csatla­kozó-állomáson csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Debreczen, Biharpüspöki és Nagyvárad csatla­kozó állomásokon az előállítandó összes I. rendű váltók világit­ható jelzőtárcsákkal látandók el. Oly állomásokon, amelyeken állomási őrházak nem létesíttet­nek, a mellékvágányok vágányelzáró sorompókkal, a váltók pedig megfelelő elzáró készülékkel látandók el. Biharpüspöki állomás fedezésére az előirt, illetőleg előírandó távolságban a helyi érdekű vasút vonalán egy — a váltókkal függésben levő — előjelzős semaphor állítandó" fel. A többi állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az elő­irt, illetőleg előirandó távolságokban fix védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőz­hetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fenn­álló szabályok szerint szerzendők be.

Next

/
Thumbnails
Contents