Rendeletek tára, 1911
Rendeletek - 17. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1911. évi 209. számú rendeletével kiadott függelék a vinkovce—zupánje—szávaparti h. é. vasut engedély okiratához.
17. 209/1911. K. M. sz. 81 vasúti járóművekkel közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távírda-, távbeszélő- és villamos jelzőberendezések nyomjelzését, illetőleg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyes és az építést foganatosító posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kívül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Eszék és Vinkovce csatlakozó állomásokon az előállítandó összes I-rendű váltók világítható jelzőtárcsákkal látandók el. Oly állomásokon, amelyeken állomási őrházak nem létesíttetnek, az állomások váltói megfelelő elzárókészülékkel, mellékvágányai pedig vágány elzáró sorompókkal látandók el. Eszék és Vinkovce állomások fedezésére az előirt, illetőleg előírandó távolságban a helyi érdekű vasút vonalán Összesen két — a váltókkal függésben levő — előjelzős semafor állítandó fel. A többi állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetőleg előírandó távolságokban fix védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. Mag?. Rend. Tára, 1011. I/U. f. 6