Rendeletek tára, 1911
Rendeletek - 193. Ő cs. és ap. kir. Felsége folyó évi október hó 5-én Bécsben kelt legf. elhatározásával a tud.-egyetemek és a jogakadémiák tanulmányi és vizsgarendjéról szóló alább közölt szabályzat szövegét jóváhagyni és annak közzétételét megengedni méltóztatott (128.000/1911. V. M. sz.) Szabályzat a tudomány-egyetemek és a jogakadémiák tanulmányi és vizsgarendjéről.
1010 193. 128.000/1911. V. M. sz. elnökség a seniumban következő azt a rendes tanárt illeti meg, akt azon vizsga tárgyai egyikének szaktanára, vagy aki azok valamelyikéből abban az évben feljogosítás alapján legalább egy féléven át kollégiumot tart. 39. §. Az elnökség és a helyettes elnökség senium szerinti évrőlévre való váltakozása mind az öt vizsgáló bizottságra akként alkalmazandó, hogy senki egy időben elnökséget két bizottságban nem viselhet, mely okból, ha a senium szerint valamely tanárt két bizottságban illetné meg az elnökség vagy helyettes elnökség, csak az egyiket vállalhatja el. Továbbá senki, aki már egy sorozatban elnökséget vagy helyettes elnökséget viselt, azt ugyanabban a sorozatban mindaddig nem viselheti, mig azon bizottságnak, amelyben az elnökség sorrend szerint reákövetkeznék, van oly rendes szaktanár tagja, aki még azon sorozatban sehol sem elnökölt. 40. §. Ha a jelöltek nagyobb száma ezt szükségessé teszi, a vizsgáló-bizottság két (A. és B.) bizottságra osztva működik az elnök és a helyettes elnök vezetése alatt. A jelölteket a két bizottság közt egyenlően kell megosztani. 41. §• Minden tanév vége felé a vizsgáló-bizottságok összes tagjait a jogkari dékán (igazgató) értekezletre hivja össze, hogy a vizsgák folyama alatt szerzett tapasztalataikat és az ezek alapján felmerülő kívánalmakat megvitassák. Ezen értekezlet megállapodásait a kar legkésőbb a következő tanév elején tárgyalás alá veszi s őket, ha a maga részéről is helyeseknek találja, saját véleménye és javaslatai kíséretében a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjeszti. IV. Általános határozatok. 42. §. A félév csak annak számitható be, aki hetenkint legalább 20 órát hallgatott. Ezen hetenkinti 20 órába, az élő nyelveken kivül, bármely