Rendeletek tára, 1910
Rendeletek - 100. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1910. évi 41.429. számú rendeletével kiadott II. függelék a pozsonyi közuti vasut építésére és üzletére vonatkozó engedélyokirathoz.
100. 41.429/19J0. K. M. sz. 547 vállal arra, hogy vasútja országúti vonalának végkitérőjéből való elágazással a Récsei-uton a dynamit-gyárig vezetendő szárnyvonalat, valamint ezzel kapcsolatosan létesítendő Endlicher-utcai vágányösszeköttetést és Kórház-utcai kitérő-bővitést megépítse, s a pozsonyi villamos közúti vasút engedély-idejének tartama alatt szakadatlanul üzletben tartsa. 2. §. Az engedélyezett szárnyvonalnak, vágány-összeköttetésnek és kitérő-bővitésnek megépítéséhez szükséges városi közterületek használatba átengedésére nézve a bevezetésben említett engedélyokirat 2. §-ában idézett szerződés határozmányai szolgálnak zsinórmértékül, az esetleg még szükségelt magánterületekre nézve pedig az 1881. évi] XLI. t.-c. szerinti kisajátítási jog engedélyeztetik. 3. §. Az 1. §-ban körülirt szárnyvonal, vágányösszeköttetés és kitérő-bővités építésénél és üzleti berendezésénél a bevezetésben idézett engedélyokirat, továbbá a jelen függelék kiegészítő részét képező épitési és üzletberendezési feltételek, valamint az 1908. évi december hó 29-én foganatosított közigazgatási bejárásról felvett, s a kereskedelemügyi m. kir. miniszter által jóváhagyott és a jelen függeléknek szintén kiegészítő részét képező jegyzőkönyv határozmányai, a közigazgatási bejárás alapján jóváhagyott tervek, nemkülönben a fentebb idézett terület-használati szerződés határozmányai irányadók. A pálya épitését engedélyes társaság a jelen engedélyokirati függelék keltétől számított 10 hónap alatt befejezni, és a pályát a közforgalomnak átadni tartozik. I i 4. §. Az 1. §-ban körülirt szárnyvonal, vágány összeköttetés és kitérő-bővités megépítéséhez és üzleti megfelelő berendezéséhez szükséges tényleges tőke 570.000 K, azaz : ötszázhetvenezer koronában állapittatik meg, mely összegből forgalmi eszközök beszerzésére 262.350 korona, a beruházási tartalékalap növelésére pedig 35.600 korona fordítandó. A pozsonyi villamos közúti vasút engedélyokiratához az 1900. évi június hó 8-án 35.585. sz. a. kiadott engedélyokirati I. függe-