Rendeletek tára, 1909
Rendeletek - 155. A földmívelésügyi m. kir. miniszter 1909. évi 101.855. számú rendeletével jóváhagyott alapszabályai a szegedi ármentesitő és belvizszabályozó társulatnak.
2100 155. 101.855/1909. F. M. sz. gf 21. §. A közgyűlés határozatai ellen annak tagjai és azon állami közegek, akik a közgyűlésen tanácskozási joggal bírnak, a jegyzőkönyv kézbesítésétől számított két hét alatt a föld m ívelésügyi minisztériumhoz fellebbezhetnek, ezen fellebbezések a társulati igazgatóságnál nyújtandók be, honnan azok az elnök véleményes jelentésével a miniszteri megbízott utján haladéktalanul felterj esztendők. b) A választmány. 22. §. A választmány a társulati igazgatás élén áll, neki tehát az összes társulati alkalmazottak alá vannak rendelve. A választmány az elnökből, alelnökből és 10 tagból áll, kiket a közgyűlés a társulati tagok, iltetőleg azok megbízottjai közül 3 évre választ meg. Az a választmányi tag, aki megszűnik társulati tag, vagy ilyennek képviselője lenni, egyúttal választmányi tagságát is elveszti. Jogában áll a választmánynak az olyan tagot, aki három egymásután következő ülésen igazolatlanul meg nem jelenik, leköszöntnek tekinteni s helyének betöltését a legközelebbi közgyűlésen javaslatba hozni. 23. §. A választmány minden közgyűlést megelőzőleg s azonkívül rendszerint minden negyedévben tart ülést. Az elnöknek jogában áll bármikor, 3 választmányi tag, vagy az igazgató-főmérnök kérésére pedig kötelessége legfeljebb két hét alatt összehívni a választmányi ülést. Az írásos meghívók legalább öt nappal az ülés napja előtt küldendők meg a választmányi tagoknak, a kerületi felügyelőnek és a miniszteri megbízottnak. Árvízveszély idején sürgős esetekben ez alól kivételnek van helye. 24. §. A választmányi üléseket az elnök vagy az alelnök vezeti a közgyűlésre vonatkozólag a 15. és 16. §-okban előirt ügyrend szerint. Ha úgy az elnök, mint az alelnök akadályozva volnának»