Rendeletek tára, 1908

Rendeletek - 160. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1908. évi 90.036. számú rendeletével kiadott engedélyokirat, a hőlak—trencsénteplici helyi érdekű villamos vasutra vonatkozólag.

1816 160. 90.036/1908. K. M. sz. kező esetben be kell várni egyrészről azt, hogy a pályázatot hirdető a vételár összegét tényleg megadta-e, másrészről fölszólítandó a pályázó (jeligés pályázat esetén hírlapok utján) nyilatkozattételre, hogy tervét a felajánlott Összegért átengedi-e vagy sem ? Dicséret megszavazása esetén is csak akkor bontható föl az illető jeligés levél, ha ehhez a tervező, megfelelő módon beleegyezését adja. Ha a tervvásárlási összeg előre meg volt állapítva, akkor tervének a megállapított összegért való átengedését a pályázók egyike sem tagadhatja meg. 29. A biráló-bizottság döntése a hirdető fél részéről legké­sőbben nyolc nap alatt közhírré teendő, annak megjelölésével, hogy a bírálati jegyzőkönyv, valamint annak idején a nem díjazott vagy meg nem vett munkák pályázók részéről hol vehetők át? 30. A bizottság feladata a külön fölszólitásra benyújtott ver­senyen kívül álló munkákat is a programm. szempontjából vélemé­nyezni ; ezen vélemény a jegyzőkönyvbe fölveendő. 31. A biráló-bizottság minden, a szavazásban résztvett tag­jától aláirt jegyzőkönyvet, a bizottság elnöke a pályázat hirdetőjének e szabályzat értelmében leendő további eljárás végett átadja. VI. Felügyeleti jog. E szabályzat szigorú megtartása fölött a kereskedelemügyi m. kir. minister őrködik. , Budapesten, 1908. évi november hó 2-án. Kossutïi JFerenc s. k. kereskedelemügyi m. kir. minister. 160. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1908. évi 90.036. számú rendeletével kiadott engedélyokirat, a hőlak—tfencsénteplici helyi érdekű villamos vasútra vonatkozólag. A Hőlaktól Tren csente pli cig vezetendő helyi érdekű villamos vasutat a magyar királyi ministerium az 1880. évi XXXI. törvény­cikk 1. §-a, illetve az 1888. évi IV. törvénycikk alapján s Ő császári és apostoli királyi Felségének Bécsben, 1*908. évi november

Next

/
Thumbnails
Contents