Rendeletek tára, 1907

Rendeletek - 5. A m. kir. belügyminister 1907. évi 6.920. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a közigazgatási tisztviselőknek ajándékok elfogadásától való eltiltásáról.

5. 6.920/1907. B. M. sz. 11 Miként azt a képviselőházban is kijelentettem, azon álláspont, hogy a közigazgatási tisztviselőnek szabad ajándékot elfogadnia, ellenkezik a közigazgatás kötelezettségeivel, a törvénybe és közérdek kívánal­maiba ütközik, s megingatja a közigazgatási tiszt­viselők pártatlanságába vetett, magasabb állami érde­kek szempontjából is feltétlenül megkívánható bi­zalmat. A közigazgatás tisztviselője ugyanis birói teendőt is végez, minélfogva nemcsak függetlennek és részre­haj latlannak kell lennie, hanem függetlenségét és részrehajlatlanságát a legkisebb gyanútól is szigorúan meg kell óvnia ; mert ha anyagi érdekeltsége a külső látszat szerint függő helyzetbe hozza egyesektől, s alkalmat nyújt arra a feltevésre, hogy hivatalos el­járásában és intézkedéseiben nem a tárgyilagos pár­tatlan igazság, de egyesekkel szemben anyagi előnyök­ért gyakorolt kedvezés vezeti, akkor a jogkereső felekben megrendül az állam rendjébe és a közigazgatás tisztaságába vetett bizalom, s a hatóság iránti bizal­matlanság elégedetlen és az államra nézve veszélyes elemeket teremt. Minthogy az államrendnek az igazgatással és jogszolgáltatással foglalkozó köztisztviselők független és pártatlan eljárásába helyezett feltétlen bizalom és tisztelet képezi egyik lényeges támaszát és biztosi­tékát : felhivom a közönséget, hogy éber és hatékony félügyeletet és ellenőrzést gyakoroljon a felett, hogy a közigazgatási tisztviselők ebbeli minőségükben magán­felek által nyújtott ajándékoknak, vagy bármily című anyagi előnyöknek és kedvezményeknek már az elő­adott köztekinteteknél fogva sem tűrhető és meg­engedhetlen elfogadásától feltétlenül tartózkodjanak.

Next

/
Thumbnails
Contents