Rendeletek tára, 1907

Rendeletek - 83. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1907. évi 45.942. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a sopron-köszegi helyi érdekű gözmozdonyú vasutra vonatkozólag.

558 83. 45.942/1907. K. M. sz. Az állomások, a szükséghez képest, az illető szab­ványokban vagy részlettervekben, avagy rendeletileg megállapítandó kiterjedésben és módon lesznek be­keritendők, valamint megfelelő szerkezetű kapukkal és ajtókkal ellátandók. Utak és útátjárók szélein karfák, kerékvetők vagy kerítések csak ott alkalmazandók, ahol azok a fenn­forgó helyi viszonyoknál ós a még egyébként figyelembe •jövő körülményeknél fogva biztonsági tekintetekből nem mellőzhetők ; emellett < azonban figyelembe lesznek veen­dők azon szabályok és szabványok is, amelyek karfák és kerékvetők alkalmazását és előállitását illetőleg állami ós törvényhatósági közutakra nézve érvényben vannak. Útátjárók elzárására szolgáló sorompók csak nagyon élénk forgalmú vagy különleges helyi fekvésű útátjárók­nál, avagy oly helyeken állitandók fel, hol a vonat köz­lekedése az útátjárótól legalább 100 mu távolságra észre nem vehető. Azon útátjárók, melyek az épitósi tőke terhére, fekvésükhöz és egyéb körülményekhez képest, meg­felelő szerkezetű kézi vagy yonósorompókkal lesznek ellá­tandók, valamint általában az épitósi tőke terhére előálli­tandó pályaelzárási lótesitmónyek a vasút épitóse közben, vagy műtanrendőri bejárása, esetleg pedig műszaki felülvizsgálata alkalmával, avagy végül a jótállási idő alatt teendő tapasztalatok eredménye alapján fognak kijelöltetni. A sorompóval el nem látott és a vonatról 150 m. távolságból nem látható útátjáróknál állandó figyelmez­tető jelzők helyezendők el. Az engedélyes köteles üzleti távirdát létesiteni, melyen az állomások közti táviratozás eszközölhető legyen. Evégből :

Next

/
Thumbnails
Contents