Rendeletek tára, 1907
Rendeletek - 35. A m. kir. belügyminister 1907. évi 31.772. számú körrendelete, a hadmentességi díjjal megrótt egyének által igényelt utlevelek kiállitásáról.
218 35. 31772/1907. B. M. sz. bizonyos meghatározott időtartamra szóló külföldi utazási engedélyért folyamodik, az utiokmány a díjköteles egyénnek csak akkor adassék ki, ha az idézett törvénycikk 10. §-a értelmében az utiokmány érvényességének idejéig kirovandó díj lefizetését igazolja. Annak kiemelése mellett, hogy az 1880 : XXVII. t.-c. általában, s különösen annak 18. §-a az 1903: IV. és VI. törvénycikkekkel érintve egyáltalán nem lett, tehát teljes hatályában fennáll, s ebből folyólag az annak alapján kibocsátott 15.726/1881 P.Ü. M. sz. rendelett szintén hatályban állónak tekintendő, felhívom Címet, hogy akár kivándorlás, akár más okból külföldre utazás célzatából igényelt útlevelek kiállítása előtt az egyéb föltételek vizsgálata mellett azon körülményt is vizsgálat tárgyává tegye, vájjon az illető folyamodó hadmentességi díjjal meg van-e róva, s igenlő esetben a már esedékes tartozása mellett még azon év végéig kirovandó díját is lefizette-e, mely évben az igényelt útlevele érvényét fogja veszíteni. A végből, hogy az útlevél iránti kérvények órdembeni elintézése ezen körülmény utólagos igazoltatása miatt fennakadást ne szenvedjen, az utlevél-lapok kiállítására ós láttamozására illetékes hatóságokat megfelelő értesítés mellett utasítsa, hogy a kérvényezőkkel a fentebb idézett 15.726/1881. P.Ü.M. számú rendelet értelmében követelendő hadmentessógi díj lefizetését szintén igazoltassák. Budapesten, 1907. évi március hó 15-én. Andrássy s. h