Rendeletek tára, 1907
Rendeletek - 19. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1907. évi 1.600. számú rendelete, a magyar szent korona országai külkereskedelmi statisztikájáról szóló 1906 : XXIII. t.-c.-nek a vasuti és folyamhajózási forgalomban való végrehajtásáról.
52 19. 1.600/1907. K. M. sz. szükséges, a minőség, a használati cél, valamint az árú anyaga is megjelölendő. Általában véve minden árút oly részletesen kell megjelölni, mint ahogy azt a vásárlásnál szokás megnevezni. Gyűjtőneveket, vagy oly árúmegnevezéseket, melyek az árúra nézve nem nyújtanak kellő tájékozást, semmi esetre sem szabad használni. Az árúnyilatkozatokon használandó árumegnevezések iránt részletesebb utasításokat az egyidejűleg kiadott s a szállitási vállalatok által a szállitó közönségnek betekintés végett rendelkezésére bocsátandó s egyúttal elárusitásra is kerülő »Utbaigazitás« tartalmaz. 12. §. Ha valamely küldeményben két vagy több különféle árú foglaltatik, az árúnyilatkozatoknak az árúk megnevezésére szolgáló rovatában minden egyes árút egy-egy külön sorban kell megnevezni. Amennyiben a rendelkezésre álló sorokban a küldeményben foglalt valamennyi árú föl nem sorolható, az állomásokon díjtalanul kapható kiegészítő űrlapok (7. SZ. melléklet) veendők igénybe. A kiegészitő űrlapokat szintén oly módon kell kitölteni, hogy minden egyes árú egy-egy külön sorban és olyan sorrendben neveztessék meg, mint a megfelelő szállitási okmányokon. A kiegészitő űrlapokat az Ausztriába feladott árúkról mindig két egyező példányban kell kiállitani s azokat a megfelelő árúnyilatkozatokhoz kell hozzákapcsolni oly módon, hogy az árúnyilatkozatoktól, az adatok csonkitása nélkül, elválaszthatók legyenek.