Rendeletek tára, 1906

Rendeletek - 156. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1906. évi 78.247. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a pöstyén—verbói helyi érdekű vasutra vonatkozólag.

1700 156. 78.247/1906. K. M. sz. előleget a pozsonyi posta- és távirdaigazgatósági pénztárba befizetni s az erről kiállított letét-nyugtát, az építés foganatosítására vonatkozó megkereséssel egyidejűleg, a pozsonyi posta- és távirdaigazgató­ságnak bemutatni. 3. Engedélyes köteles a fentiek szerint átadand6 oszlopokat, a többi összes építési anyagokat és szer­számokat az építés vezetésével megbízott tisztviselő intézkedéseinek megfelelően a vasútvonal mentén saját közlekedési" eszközeivel nagyban szétosztani, a rész­letes szétosztáshoz szükséges pályakocsikat pedig min­den díj megtérítésre való igény nélkül átengedni. Az esetben, ha engedélyes a távírda, távbeszélő és villamos jelzőberendezések építését oly időben kí­vánná, amidőn a pályán vasúti járóművekkel köz­lekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagy­ban ós részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A bávirda, távbeszélő és villamos jelzőberen­dezések nyomjelzését, illetve a támszerkezetek felállí­tási ós felerősítési helyeit, az előirt szabályok figye­lembe vételével, engedélyes és az építést foganatosító posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, az utóbbi­nak, csatlakozó állomásokon pedig az Összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen tám-

Next

/
Thumbnails
Contents