Rendeletek tára, 1906

Rendeletek - 128. A földmívelésügyi m. kir. minister 1906. évi 68.689. számú rendeletével jóváhagyott alapszabályai a nagybecskereki tiszai ármentesitő társulatnak.

1208 128. 68.689/1906. F. M. sz. nak — az igazgató, illetve főmérnök meghallgatása mellett — négy hétig terjedő szabadságot engedélyez, azok szükségszerű helyettesítéséről a választmányi határozat meghozataláig intézkedik. f) A társulati küldöttségeket vezeti. A társulatot hatóságok és harmadik személyek irányában képviseli. A választmány által kijelölt ügyvéd részére esetleg szükséges meghatalmazást a társulat nevében kiadja. g) Tisztviselői állomás megüresedése alkalmával, sürgős esetekben, de a választmány jóváhagyásának fentartásával, az üresedésbe jött állást ideiglenesen betölti. h) A választmány összes tagjai 2 /a részének hozzá­járulásával támogatva, jogában áll a társulati tiszt­viselők szolgálati viszonyát egy évi felmondással bár­mikor megszűntetni. ^.Intézkedik mindazon ügyekben, melyek sem a közgyűlésnek fentartva, sem a választmánynak, sem a tisztviselőknek hatáskörébe utalva nincsenek. D) Számvizsgáló bizottság. 35. §. A társulati számadások megvizsgálása céljából az őszi közgyűlés évenkint két tagból álló számvizsgáló bizottságot választ viszonylagos szótöbbséggel. A vá­lasztmány tagjai a számvizsgáló bizottságba nem választhatók. • 36. §. A társulat igazgatója az évi számadásokat, a vonat­kozó ügyiratokkal együtt, a következő év március hó végéig a társulati elnök utján a számvizsgáló bizottság rendelkezésére bocsátja.

Next

/
Thumbnails
Contents