Rendeletek tára, 1906

Rendeletek - 127. A földmívelésügyi m. kir. minister 1906. évi 68.347. számú rendeletével jóváhagyott alapszabályai a »Bács-Torontáli Ármentesitő Társulat«-nak.

127. 68.347/1906. F. M. sz. 1179 egyenlőség esetén az elnök érdekeltségi szavazatán felül gyakorlandó személyi szavazatával dönt. üz alapszabályok megállapítására és módosítására, valamint a kölcsönök felvételére vonatkozó határoza­tokhoz az összes tagok szavazatának általános több­sége, a társulat feloszlását kimondó határozathoz pedig az összes tagok szavazatának kétharmad többsége szükséges. Ily szavazatmennyiség hiányában a 17. szakasz rendelkezései szerint újból egybehivandó közgyűlésen a megjelentek — szavazataik mennyiségére való tekin­tet nélkül — az alapszabályok megállapítása és módo­sítása, valamint a kölcsönfelvétel iránt érvényesen határoznak. A társulat feloszlásának kimondásához azonban mindenkor az összes szavazatok kétharmad többsége szükséges. 19. Az ügyek tárgyalási sorrendjét az elnök állapítja meg, ő ügyel fel a tanácskozás zavartalan menetére. Ő hívja feljelentkezésük sorrendje szerint a tárgy­hoz szólni kívánókat, s jogában áll mindazokat, kik beszedjük vagy tettük által a tanácskozás menetére zavarólag hatnak, rendre utasítani, sőt tőlük a szót elvonni. A közgyűlésen minden társulati tag vagy megbízott a tárgyhoz kétszer szólhat hozzá, s ezen kívül személyes kérdésben szót kérhet. Ugyanegy tárgyban kétszernél többször nem lehet felszólalni, kivévén az elnököt, ki bármikor, ha azt szükségesnek tartja, felszólalhat és az önálló indítványtevőt, kit a zárszó megillet.

Next

/
Thumbnails
Contents