Rendeletek tára, 1905
Rendeletek - 100. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 58.805. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a nyiregyháza—dombrádi helyi érdekű vasutra vonatkozólag.
100. 58.805/1905. K. M. sz. 745 A külön pályatest szabványos koronaszélessége az alépitmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve 2*5 méterben (két méter és ötven centiméter) állapittatik meg. A vasút mindazon vonalrészeken, ahol az községek belterületén vezettetik, az utcák és közterek felszinébe helyezendő s amennyiben a pályaszinnel az utca, illetve tér felszínét teljesen követni nem lehetne, a szükségessé váló kiegyenlítések (emelések és sülyesztések) az illető utca vagy tér burkolatának megfelelő szabályozásával eszközlendők. A községek belterületén kívül eső, nem külön pályatesten haladó vonalrészeken a pályaszinnek szintén simulni kell az út színéhez s e tekintetben az úttulajdonossal kötendő szerződésben foglalt kikötések pontosan betartandók lesznek. A későbben foganatosítandó utca-, tér-, vagy útrendezések alkalmával köteles a vasút tulajdonosa pályáját a rendezés folytán szükségessé váló s az utca-, tér-, illetve úttulajdonos által megállapítandó mértékben, illetőleg helyre saját költségén áthelyezni és a pálya szinét felemelni vagy lesülyeszteni. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibővítésének megfelelően kiszélesítendő. A töltések — azok magasságához és anyagához képest — bezárólag 25 m. magasságig l l J2 vagy l 1 /* lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább 172 lábas lejtőkkel létesítendők A homoktöltések lejtői azonban, tekintet nélkül azok magasságára, 172 lábasnál meredekebbek nem lehetnek. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, valamint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek megfelelően 49*