Rendeletek tára, 1905
Rendeletek - 16. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 3.608. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a nagyváradi villamos városi vasutra vonatkozólag.
16. 3.608/1905. K. M. sz. 159 és egyéb helyi viszonyoknak- megfelelő alapozással látandók el. A vasúti beton-csőátereszek felültöltésének a magassága, szintén a pályaszinig számítva, kisebb nem lehet, mint 1 (egy) méter. A betoncső áteresztők készitéséhez, mint kötőanyagot, csakis portlandcementet szabad használni. A nyílt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig bezárólag 2*0 m. nyilasig tölgyfából és ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A Kert utcái vonalrészen levő Pecepatakhid azonban, mig a Nagyvárad város részéről tervezett végleges közúti hid meg nem épittetik, egyelőre ideiglenes jelleggel, egészen fából készithető. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy épitési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. Az utak, utcák és terek mentén már meglévő és a vasút által netán igénybeveendő műtárgyak sá szükséghez képest meghosszabbitandók, átalakitandók, esetleg pedig egészen újból készítendők. A csapadók és szennyvíz levezetéséről — amenynyiben annak lefolyása a vasút építése következtében megzavartatnék — az utakon, utcákon és tereken áthaladó vonalrészek mentén nyílt vagy zárt csatornák segélyével vagy más alkalmas módon tartozik az engedélyes gondoskodni. Tartozik továbbá az esetleg fennálló csatornákat, viz-, légszesz- és egyéb vezetékeket is, a vasút építése következtében netán előálló szükséghez képest