Rendeletek tára, 1905
Rendeletek - 11. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 4.402. számú rendeletével kiadott III. függelék a kovácsháza-csabai keskenyvágányú h. é. gőzmozdonyú vasút engedélyokiratához.
los 11. 4.402/1905. K. M. sz. gáltathatna okot, a helyi viszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek megfelelő irányban a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők és építendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az. illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, ahol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vag}^ az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha esetenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyílt szerkezetű műtárgyak alkalmaztassanak, mint fedett vagy boltozott átereszek és pedig kőből vagy téglából, a pályaszinig számított legalább 0.60 m. magas fel ültöltéssel állítandók elő ; azonban ilynemű műtárgyak helyett, ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú viz levezetésére szolgálnak, bezárólag 2*0 m. nyilasig megfelelő magas felültöltéssel beton-csőátereszek is lesznek építhetők, melyek a szükséghez képest homlok- és szárnyfalakkal, valamint a talaj- és egyéb helyi viszonyoknak megfelelő alapozással látandók el. A beton-csőáteresztők készítéséhez, mint kötőanyag, csakis portlandcement használható. 0*30 méternél nem nagyobb nyilassal biró fedett átereszek, mint facsövek, tölgy- vagy vörösfenyőfából is létesíthetők. Az utak, utcák és terek mentén már meglevő és netalán a vasút által is igénybe veendő műtárgyak a szükséghez képest meghosszabbítandók, átalakítandók, megerősítendők, avagy esetleg egészen újból készítendők.