Rendeletek tára, 1904
Rendeletek - 36. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1904. évi 18.326. számú rendeletével kiadott VII. függelék a budapesti közúti vaspályatársaság villamos vasúthálózatára vonatkozó engedély okirathoz.
36.18.326/1904. K. M. sz. Ill 1. §. A budapesti közúti vaspálya-társaság engedélyt kap és egyúttal kötelezettséget vállal arra, hogy a Boráros-térKözvágóhid vonalából, úgy a belváros, mint a Közvágóhid felől kiágazólag, a gróf Haller-utcán és az Országos vásártér, továbbá a Michalkovich-tér mellett vezetendő és az Üllői-út találkozásánál, úgy Üllői-úti, mint az Orcy-úti vonalba beágazó villamos közúti vasutat megépiti és azt törzshálózatának engedély ideje alatt szakadatlanul üzletben tartja. 2. •§• Az engedélyezett villamos vasút megépitése és üzlete céljaira szükséges székesfővárosi közterületek igénybevételére s az azzal kapcsolatos feltételekre nézve az engedélyes részvénytársaság és Budapest székes főváros közönsége között 1895. évi szeptember hó 5-én megkötött szerződés, valamint az annak kiegészitéseképen 1903. évi december hó 14-én, illetve 23-án megkötött és a magyar királyi belügyministerium vezetésével megbizott ministerelnök úr által a kereskedelemügyi magyar királyi minister úr egyetértésével 1904. évi március hó 8-án 19.897. szám alatt jóváhagyott pótszerződés irányadó. Az ugyané célokra netán szükséges egyéb területekre nézve pedig a kisajátítási jog az 1881. évi XLI. törvénycikk értelmében ezennel engedélyeztetik. 3. §. Engedélyes társaság szorosan alkalmazkodni köteles ; a) a jelen engedélyokirati függelék határozmányaihoz ; b) az 1895. évi szeptember hó 19-én 63.296. szám alatt kiadott alapengedélyokirat, valamint az ahhoz kiadott függelékek határozmányaihoz ;