Rendeletek tára, 1904
Rendeletek - 153. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1904. évi 58.878. számú rendeletével kiadott Engedélyokirat a kecskemét-lajosmizsei helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.
153,58,878/1904. X| M. sz. 1115 kat — az épités vezetésével megbizott tisztviselő intézkedéseinek megfelelően — a vasútvonal mentén saját közlekedési eszközeivel nagyban szétosztani, a részletes szétosztáshoz szükséges pályakocsikat pedig minden díjmegtéritésre való igény nélkül átengedi. Az esetben, ha engedélyesek a távirda-, távbeszélő és villamos jelző-berendezések épitését oly időben kivannak, a midőn a pályán vasúti járóművekkel közlekedni még nem lehet, kötelesek gondoskodni arról, hogy az oszlopok, egyéb anyagok és szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségükön szétosztassanak. 4. A távirda, távbeszélő és villamos jelző-berendezések nyomjelzését, illetve a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembevételével, engedélyesek és az építést foganatosító posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. Amennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivtil elhe- _ lyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összeget, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyesek viselik. A helyi érdekű vasút állomásain csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Kecskemét személypályaudvar csatlakozó állomáson az előállítandó összes I. rendű váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók el. Kecskemét alsó pályaudvar átmenő állomáson —