Rendeletek tára, 1903

Rendeletek - 9. A m. kir. belügyminister 1903. évi 6888. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a Családi Értesitők tárgyában.

58 9. 0888/1903. B. M. sz. 1. Ferencz, született 1904. évi január hó 6-án Ta­másiban ; 2. Ágnes, született 1906-ban Tamásiban; férjhez ment Gyenes Istvánhoz Tamásiban 1924. évi január hó­ban. Ugyanezen Kaj tár Ágnest örökbefogadta Sándor János. 3. Pál, született 1906-ban Tamásiban. Mintegy 10 évvel ezelőtt állítólag vándorczigányok magukkal vitték; azóta nyoma veszett. A megjelent Kajtár Ferencz a felsorolt adatok előtte történt összegezése s a B. T. 400. §-ában foglaltakra történt figyelmeztetése után újból is kijelentette, hogy a családra vonatkozó összes anyakönyvi adatot előadta, semmi adatot el nem hallgatott. Bemutatta egyúttal néhai atyja s ennek első felesége keresztleveleit; a szükséges többi anyakönyvi adatot pedig hivatalból kérte beszerezni. A családi értesitő kiállítási és bélyegköltségeire a hozzávetőleges felszámitás alapján .... korona ... fil­lért előlegezett. Ezek után a jegyzőkönyv felolvastatván, helyben­hagyatott és aláíratott. Zsigmond Dezső s. k. anyakönyvvezető. Kajtár Ferencz s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents