Rendeletek tára, 1900
Oldaszámok - 1900-I-74
74 17. 632/1900. K. M. sz. keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0*8 m. széles padka hagyandó, és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. Szálas- vagy csemete-erdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azon védszalagok, a melyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, az elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetve kisajátitandók és mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetve kisajátítás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított és a központi telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, a melyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetve be nem fásítása örök időkre biztosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformatiók meggátlása, ; illetve elhárítása és megszüntetése czéljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint, a szükséges vizmentesitési és biztosítási munkák alkalmazandók. ÁrV illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0*so méterrel a legmagasabb ár-, illetve belvizállás felett lesz tartandó, és úgy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozékainak lejtői a szükséghez képest biztositandók. A hó- vagy futóhomok-befuvásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védőintézkedések a pálya épitése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizs-