Rendeletek tára, 1900

Oldaszámok - 1900-I-72

72 IT. 632/1900. K. M. sz. alkalmazhatók, ha és a mennyiben azt a kereskedelemügyi minister az engedélyes előzetes kérvényére, az ebben részle­tesen kifejtendő és kellőleg beigazolandó körülmények és viszonyok által teljesen megokoltnak, s ennek folytán, vala­mint egyéb tekintetekből is megengedhetőnek fogja találni. A pálya szabványos koronaszélessége az alépitmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságá­ban mérve, a külön pályatesttel biró vonalrészen a keskeny nyomtávú szakaszokon 2-85 m., és a rendes nyomtávú vágánynál 4*0 m. legyen. Azon vonalrészeken pedig, a hol a keskenyvágányú vasútvonal feltétlenül az utak, utczák és terek felszínébe fektetendő, a pálya alépitménye az úttestbe esvén, külön kiképzést nem igényel, ellenben a sinmagasságok az illető területhasználati szerződések vonatkozó kikötéseinek szemmeltartásával, általában az út pályaszinének magasságában tartandók. Az ennek következtében szükségessé váló kiegyenlí­tések (sülyesztések vagy emelések) az illető utczák, utak vagy terek burkolatának megfelelő szabályozásával esz­közlendők, a mennyiben pedig egyes vonalrészek mentén a közigazgatási bejárás idejében tényleg megnyitott és használatban levő utczák, illetve közlekedési utak nem léteznek, kiköttetik, hogy az emiitett vonalszakaszon a vasútvonal pályaszine mindenütt a hatóság által már meg­határozott, illetve ezután meghatározandó utcza-, út- vagy térszinbe fektetendő. Megjegyeztetik, hogy későbbi út, utcza vagy térrende­zések esetén az engedélyesek a vasútvonal felszinéta vasút­vonal egyéb tartozékaiban netán szükséges átalakításokat, saját költségükön egyidejűleg szintén megfeloen megváltoz­tatni, illetőleg foganatosítani tartoznak. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibővitésének megfelelőn kiszélesítendő.

Next

/
Thumbnails
Contents