Rendeletek tára, 1899

Rendeletek - 39. A földmívelésügyi m. kir. minister. – 1899. évi 1897. eln.szám. A m. kir. országos vizépitési igazgatóság szervezési szabályzata.

296 39. 1897/1899. F. M. ein. sz. tanácsadó testülete működik, a mùiisterium vizügyi fő­osztályával coordinált viszonyban áll, és azzal főnöke utján rövid utón érintkezik; azon ügyekben pedig, melyek­ben niint önálló hivatal intézkedik, a minister fenhatósága alalt áll s ezen fenhatóságból folyó ügyek a vizügyi főosztály utján tárgyaltatnak. A ministerium többi fő osztályával az érintkezés a vizügyi főosztály utján történik. A mennyiben a szorosabb értelemben vett műszaki kérdésekre nézve a ministerium vizügyi főosztályának nézete és az országos vizépitési igazgatóság véleménye közt szakszempontból, illetve személyzeti ügyekben a műszaki szolgálat érdekei szempontjából érdemleges eltérés merülne fel, az ügy a vizügyi főosztály főnöke és az országos vizépitési igazgatóság főnöke, illetőleg helyetteseik között, esetleg más illetékes közegeiknek meghívásával is tárgyalás alá veendő, és meg nem egyezés esetén a döntés felsőbb elhatározás alá terjesztendő ; ily ügyek lehetőleg együttesen referálandók. 38. §. Az országos vizépitési igazgatóság — főnöke utján — a ministerrel és államtitkárral közvetlenül is érint­kezhetik. A mennyiben azonban érdemleges tárgyalás alá veendő előterjesztéseket vagy javaslatokat kívánna tenni, tartozik erről a vizügyi főosztály főnökét rendszerint előzetesen értesíteni, és ezen javaslatait írásban is be­nyújtani. Elvi jelentőségű és nagyobb fontosságú ügyekben jogában áll, hogy az ügyiraton azon óhaját nyilváníthassa, miszerint ezen ügyek referálásánál szintén jelen lehessen, illetőleg meghallgattassék. Tényleges árvédekezés idején a referálásnál részt vesz.

Next

/
Thumbnails
Contents