Rendeletek tára, 1899
Rendeletek - 140. A m. kir. belügyminister 1899. évi 61.330. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a pestis
1160 140. 61.330/1899. B. M. sz. Az emiitett, s bár törvénybe még nem iktatott, de az egyezményhez hozzájárult államokhoz hasonlóan általunk is irányt adónak elismert és követett 1897. évi velenczei egyezménynek hivatott czíme a következő : (Lásd a mellékletet). Felhivom ehhez képest a törvényhatóságot, hogy az Egyptomból saját területére érkező utasokat hét napig orvosi megfigyelés alatt tartsa. Ezen megfigyelés azonban csakis az illető utasoknak orvos által naponkint való megvizsgálásából állhat, s azokat szabad járás-kelésökben akadályozni vagy épenséggel járványkórház ban vagy más egyéb helyiségben elkülöniteni, s a külvilággal való érintkezésből kizárni meg nem engedhető. Ezen utasoknak elkülönitése csakis akkor lesz — és ez esetben a legnagyobb szigorral — foganatosítandó, ha a naponkinti vizsgálatokat teljesítő orvos rajtok netalán pestis-gyanús megbetegedési jeleket észlelne. Habár a pestis behurczolásának veszedelme ez idő szerint nem mondható fenyegetőnek, nehogy azonban vagy a pestis, vagy bármely más egyéb fertőző betegség a törvényhatóságot készületlen találja, felhivom, hogy a cholera elleni védekezés tárgyában 1894. évi szeptember hó 16-án 78.571. sz. a. kelt itteni körrendelet*) köztisztaságra vonatkozó határozatainak, nemkülönben az 1891. évi május hó il-én 34.983. sz. a. kelt itteni körrendelet utasításainak teljes érvényre juttatása iránt saját hatáskörében szigorúan intézkedjék, s tett intézkedéseiről hozzám mielőbb jelentést tegyen. Budapesten, 1899. évi június hó ö-án. A minister helyett: Jakabffy, s. h államtitkár. *) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1894. évf., II. k., 324. o.