Rendeletektára, 1898

Rendeletek - 12. A földmívelésügyi m. kir. minister. – 1898. évi 6763. szám. A »Titeli Tisza Duna töltésfentartási és belvizszabályozótársulat« alapszabályai.

90 12. 6763/1898. F. M. gz. CÍ) Naplót, melyben a bevételek és kiadások sorrend­ben bevezettetnek, mely a pénztári maradvány kimutatá­sával havonként lezáratik. b) Főkönyvet, melyben a bevételek és kiadások cso­portonkint, illetőleg számolati ág és czímenkint elkülö­nítve, úgy, mint a költségelőirányzatban előfordulnak, a naplóból átvezetendők. c) Egyéni főkönyvet, melyben minden egyes ártéri birtokos, tartozása és levonása bevezetendő. d) A pénztárnok tartozik továbbá községenkénti ártéri telekkönyvet, valamint az egyéni birtokíveket is kezelni és minden bejelentett birtokváltozást nyilvántartani. e) A következő évi költségvetés elkészitésében az igazgató mérnök felszólítására részt vesz. 36. § A pénztárnok köteles a pénztár állásáról háromhavon­ként a rendszerinti választmányi ülések előtt kimutatást késziteni és azt az igazgató-mérnöknek bemutatni. Köteles a pénztárban levő felesleges pénzt, a választ­mány utasításához képest, az igazgató mérnök hozzájáru­lásával gyümölcsözöíeg elhelyezni és a betéti könyvet készpénz gyanánt megőrizni. A választmány vagy az igazgató-mérnök által meg­határozandó időközben a késedelmes fizetőkről és azok hátralékairól, pénzügyigazgatóságok szerint elkülönitve, a törvény értelmében kimutatást készit és azt az igazgató mérnöknek beterjeszti. Az összes pénztári forgalomról évi számadást készit és azt két példányban, az Összes okmányokkal felszerelve, minden következő év január hó végéig az igazgató mér­nök útján a választmánynak beterjeszti.

Next

/
Thumbnails
Contents