Rendeletektára, 1898

Rendeletek - 200. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi és a m. kir. pénzügyminister 1898. évi 4433. V. M. eln. számú rendelete, a lelkészi jövedelem kiegészitéséről szóló 1898. évi XIV. t.-cz. végrehajtása tárgyában.

200. 4433/1898. V. M, ein. sz. 381 À kötelezett szolgáltatások díjlevéllel vagy más alap­okmány idevonatkozó tételének másolatával igazolandók. Ha a szolgáltatások merőben szokáson alapulnak, úgy azokat a lelkész a szolgáltatásra kötelezettek által kiállított bizonylattal tartozik igazolni; ha pedig azok a bizonylat kiállítását valamely okból megtagadnák, a községi (városi) elüljáróság a kötelezettek meghallgatása mellett igazolja a szolgáltatásokat. A termény és munkabeli szolgáltatások után meg­állapitott jövedelem 1 /a. része behajtási költségek czímén levonandó. A szolgáltatások pénzértékének ilykép történt meg­állapítása mindenkor csak a vallás- és közoktatásügyi mioister részéről történt végleges megállapítás idejétől számított tíz évre szól; ezen időszak elteltével a minister újabb megállapítást rendel el. Az 1. 6. alatt feljegyzendők az avatási, temetkezési stóladíjakból, valamint egyátalánaz egyházi cselekvényekért a jogszokás alapján követelhető díjakból, például ház­szentelési koledából befolyó jövedelem. Ezen jövedelmet a lelkész, a felekezeti főhatóság által jóváhagyott stóladíjszabás és a stólaköteles cselekvények egybevetésével^ az (1893—1897) évig terjedő öt évi át­lag alapján az anya- és leányegyházakban együttesen számítja ki. A felszámitható stóladíjak mennyiségét végérvényesen a felekezeti főhatóság állapítja meg. Az esketési és keresztelési stóladíjak felszámítás tár­gyát nem képezhetik. Az 1. 7. alatt felsorolandó azon alapítványi tőkék kamatjövedelme, melyek akár misék elvégzése, akár egyéb egyházi csekvények czímén a lelkész javadalmazásához tartoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents