Rendeletektára, 1898

Rendeletek - 183. A kereskedelemügyi m. kir. minister. – 1898. évi 50.696. szám. Függelék a bihari helyi érdekű vasut engedélyokiratához.

300 183. 50.696/1898. K. M. sz. és rendőri szabályokhoz, nemkülönben a helyi érdekű vasutakra vonatkozó magyar kir. államvasút! szabvány­rajzokhoz is alkalmazkodni köteles, mely utóbbiak mindig a magyar államvasutak igazgatósága által kiadott és annál megszerezhető eredeti sokszorositvány okban térj esztendők jóváhagyás alá. Ezen szabványok alapján lesznek kidolgo­zandók a különböző munkák, műtárgyak, épületek és egyéb építmények kiviteléhez szükséges részlettervek és r munkarajzok. Ugy a szabványokat, valamint az épitésre vonatkozó összes többi terveket is 4—4 példányban kell felterjeszteni — és pedig az állomások és a magas­épitmények terveit, valamint az őrház kiosztási tervezetet a magyar államvasutak igazgatósága útján. Az emiitett szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetekben netalán eltérő megállapítások foglal­tatnának. II. Alépitmény. A pálya alépítménye egy vágányra készítendő. — A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10 (tiz) °/oo-el állapitta­tik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 300 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok ; kivételt képez a Szilágy-Somlyó állomásból kiágazó kanyarulat, melynek félátmérője 200 méter lehet. A pálya szabványos koronaszélessége, az alépitmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magas­ságában mérve, 4*o (négy) méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibővitésének megfelelően kiszélesítendő.

Next

/
Thumbnails
Contents