Rendeletektára, 1897

Rendeletek - 54. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1897. évi 9621. szám. Függelék a tiszapolgár—nyiregyházai h. é. gőzmozdonyú vasut engedélyokiratához.

136 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1897. Az engedélyezett vasút megépítéséhez és üzleti meg­felelő berendezéséhez szükséges tényleges tőke 246.000 forint, azaz : Kétszaznegyvenhatezer forintban állapittatik meg, mely tőkéből forgalmi eszközök beszerzésére enge­délyes 16.000 frtot, tartalékalap képzésére pedig 5000 forintot, azaz '. Ötezer frtot tartozik fordítani. E tartalékalap a h. é. vasútnak a kibocsátási ár­folyammal számitott elsőbbségi részvényeiben is letehető. 6. §• A bevezetésben emiitett engedélyokirat 10. §-árjan érintett 50.000 frt, azaz : Ötvenezer forintnyi engedélye­zési biztositék a most engedélyezett tiszalök—büd-szent­mihályi h. é. vasútvonalra is kiterjesztetik, illetve leköt­tetik, mihez képest ezen engedélyezési biztositék, az engedélyokirat idézett szakaszában foglalt határozmányok szem előtt tartásával, a tiszalök—büd-szent-mihályi h. é. vasútvonal műszaki felülvizsgálatának eredményes befeje­zéséig visszatartandó lesz. Az engedély tartamát, az adózási kedvezményeket és a jelen függelékben, vagy az ennek kiegészitő részét képező épitési és üzletberendezési feltételekben nem sza­bályozott összes egyéb kérdéseket illetőleg a bevezetésben idézett engedélyokirat határozmányai erre a vasútra is változatlanul kiterjesztetnek. Budapesten, 1897. évi február hó 10-én. A m. kir. ministerium nevében: Báró Dániel Ernő, s. h, TcereslceJelemügyi m. hit. minisUr*

Next

/
Thumbnails
Contents