Rendeletektára, 1897

Rendeletek - 6. A m. kir. belügyminister 1897. évi 80. számú rendeletea a dr. Némethy Károly: »A közigazgatási biróságról szóló törvény magyarázata« czímű művének ajánlása tárgyában.

14 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1897. Nagy súlyt fektetett a mű szerzője a hatásköri rész összeállítására, a hol törvényszakaszról törvényszakaszra a. közigazgatási birósághoz utalt ügyekre vonatkozó tör­vényes rendelkezéseket teljes szövegben közli, mely jog­anyag kimerítő összegyűjtése a törvénytárban szétszórt különböző törvényszakaszoknak nehézkes felkeresését nél­külözhető vé teszi, a forumrendszernek a műben foglalt Összeállítása pedig nemcsak a közigazgatási bírósághoz utalt ügyek, de közvetve az egész közigazgatás területén sok vitás kérdés felvilágosítására alkalmas. Minthogy pedig a közigazgatási bírósági törvény az összes, tehát úgy a középfokú (törvényhatósági), mint az alsófokú (járási és községi) hatóságokat igen közelről ér­dekli, a mennyiben a közigazgatási perben nemcsak mint felek vehetnek részt, de a közigazgatási peres eljárásban hatóságilag való közreműködésre is hivatvák, és a mennyi­ben úgy a törvény, mint a végrehajtási rendelet, sőt némileg a bírósági ügyrend is a hivatalos teendőknek egész sorozatát teszi kötelességükké, ennélfogva az összes közigazgatási hatóságokra nézve megbecsülhetlen szol­gálatot tesz egy olyan gyakorlatias irányú commentai 1 ,' mely őket a szükséges útbaigazításokkal megbízhatóan ellátja. Midőn tehát dr. Némethy Károly munkáját ezennel a (czím), illetőleg a (czím) utján a törvényhatósági, já­rási, rendezett tanácsú városi és községi összes hatósá­gok és tisztviselők figyelmébe a legmelegebben ajánlom, egyúttal kijelentem, hogy — e közhasznú munkának, köz­igazgatási érdekből, minél szélesebb mérvű elterjedése czéljából — kívánatosnak tartom, hogy a törvényhatóság a törvényhatósági tisztviselők részére saját házi pénztárából, a rendezett tanácsú városok és községek pedig szintén saját pénz­táruk terhére szerezzenek be megfelelő számú példányokat.

Next

/
Thumbnails
Contents