Rendeletektára, 1897

Rendeletek - 5. A m. kir. belügyminister 1897. évi 115.500/1896. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság közigazgatási bizottságához, az állami anyakönyvvezetéssel foglalkozó közegek fegyelmi ügyeiben az anyakönyvi felügyelő véleményének kikérése tárgyában.

12 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1897. adó Összes szempontok képezzék mérlegelés tárgyát, ezennel elrendelem, hogy oly fontosabb esetekben, midőn az állami anyakönyvvezetéssel foglalkozó hivatalos köze­gek ellen — az 1886 : XXII. és XXIII. t.-czikkek alkal­mazásával — oly fegyelmi ügyek tétettek folyamatba, melyeknek tárgyát egészben vagy részben az anyakönyv­vezetés körül elkövetett mulasztások vagy szabálytalan­ságok képezik, az érdemleges első fokú határozat meg­hozatala, illetőleg a tiszti ügyész vádinditványának elő­terjesztése előtt, az iratok áttétele mellett, az illetékes állami anyakönyvi felügyelő véleménye is kikéressék. Hangsúlyozom azonban, hogy az anyakönyvi fel­ügyelői szakvélemény beszerzésének az ügy elhúzására vezetnie nem szabad, minélfogva úgy az illető fegyelmi hatóságok, mint a megkeresett anyakönyvi felügyelök a lehető legnagyobb gyorsasággal tartoznak eljárni. Budapesten, 1897. évi január hó 4-én. A minister helyett: Széli Ignácz, s. h. államtitkár.

Next

/
Thumbnails
Contents