Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 278. A m. kir. belügyminister 1896. évi 77.029. számú körrendelete valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság közigazgatási bizottságához, a közigazgatási bizottság anyakönyvi határozatainak az anyakönyvi felügyelővel való közlése tárgyában.

538 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. kedvezményében részesülő tolonczok kategóriájába nem sorozhatok. Minthogy a kényszer-útlevél mellett való hazautasitás — a fennálló tolonczszabályzat*) 11. §-a értelmében — a tolonczozásnak egyik nemét képezi, ezen szabályzat 3. §-a szerint pedig a tolonczozás csak akkor eszközöl­hető, ha az illetékes hatóság által eltolonczozási határozat hozatott, felhivom a törvényhatóságot, hogy az alantas tolonczhatőságokat utasitsa, miszerint jövőben a kényszer­útlevelek kiállitásánál a fentidézett szabályokat szigorúan szem előtt tartsák, s ennek ellenőrizhetese végett a kény­szer-útlevélbe a tolonczozási határozatot mindenkor jegyez­tessék be; egyszersmind figyelmeztesse, hogy ezentúl netán a szabályok ellenére kiállított kényszer-útlevél mel­lett tett utazásokért a vasúti viteldíj a mulasztással ter­helt közegen fog utólag behajtatni. Budapesten, 1896. évi november hó 6-án. J?'erezel, s. h. 278. A m. kir. belügy minister 1896. évi 77.029. számú kör­rendelete valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság közigazgatási bizottságához, a közigazgatási bizottság anyakönyvi hatá­rozatainak az anyakönyvi felügyelővel való közlése tárgyában. Az állami anyakönyvi felügyelőknek a közigazgatási bizottság üléseire meghivása tárgyában f. évi július hó *) Lásd : Magy. Rend. Tára, 1885. évf., 169. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents