Rendeletektára, 1896
Rendeletek - 275. A m. kir. ministeriumnak 1896. évi 21.973. M. E. számú rendelete a m. kir. közigazgatási biróságról szóló 1896. évi XXVI. t.-cz. végrehajtása tárgyában. (A vármegyei és városi törvényhatóságoknak, a közigazgatási bizottságoknak, a főispánoknak [Budapest székes főváros főpolgármesterének], a törvényhatóságok - #első tisztviselőinek, a törvényhatósági városok tanácsainak, a székesfővárosi államrendőrség főkapitányának, a pénziigyigazgatóságoknak [a székesfővárosi kir. adófelügyelőnek, a m. kir. központi díj- és illeték-kiszabási hivatalnak], a tanfelügyelőknek, az államépitészeti [folyammérnöki] hivatalok főnökeinek, az erdőfelügyelőknek.)
510 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. jelentékeny részében a biróság előtti eljárás okát képező közigazgatási határozat vagy intézkedés előzetes panasz és tárgyalás nélkül jő létre, s igy gyakran csak annak kibocsátása után, esetleg foganatosítása közben álJapithaíó meg, hogy az kit és miben érint sértőleg. A magánpanasz továbbá a törvény szerint bármely sérelem orvoslására kiterjed, vagyis a magánpanasz bármely hatóság intézkedése vagy határozata ellenében, úgy a jog-, mint az érdeksértés orvoslására, úgy a magán , mint.a közérdek védelmére emelhető. De bármily tágkörű is a magánpanasz, azért a hatósági panasz még sem válik feleslegessé és nélkülözhetővé. Fennálló törvényeink (1886 : XXL t.-cz. 57. és 70. §-ai T 1876 : VI. t.-cz. 22. §-a) feljogosilják a főispánt, a tiszti főügyészt és a különböző közigazgatási ágak képviselőit,, hogy a törvényhatósági és a közigazgatási bizottságnak törvényt, rendeletet és szabályrendeletet sértő, vagy az állami és közigazgatási érdekbe ütköző intézkedéseit és határozatait — a végrehajtást felfüggesztő hatálylyal — megfelebbezhessék ; az 1886: XXI. t.-cz. 10. §-a pedig kimondja, hogy a kormány a törvényhatósági és közigazgatási bizottságoknak illetéktelen vagy törvénybe ütköző határozatait, bizonyos határidő alatt, felülvizsgálati úton megsemmisitheti. Minthogy pedig a kormány jövőben a közigazgatási birósághoz utalt ügyekből keletkező vitás kérdésekbe a törvény 20. §-a alapján semmi czímen, felügyeleti jog czímen sem avatkozhatik, nehogy a közigazgatási hatáskör és az állami (kincstári) közérdek az önkormányzati testületek részéről megsértés veszélyének legyen kitéve, közvetitőről kellett gondoskodni, melynek segítségével a. közérdek a bekövetkező új helyzetben is sikeresen megvédelmezhető. Ez adja meg létjogosultságát a hatósági panasznak,