Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 263. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1896. évi 57.670. szám. A Fiume város területén létesitendő villamos közúti vasut épitésére és üzletére vonatkozó engedélyokirat.

420 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. és jókarbantartása felől minden részben meggyőződést, szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótol­tassanak. Különösen fentartatik a nevezett minister részére azon jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest engedé­lyest a forgalmi eszközöknek időnkénti megfelelő szaporí­tására kö'élezhesse. Jogában áll továbbá a kereskedelemügyi m. kir. minis­térnek, hogy a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást, megvizsgálja és ellenőrizze, A kereskedelemügyi m. kir. minister állal kiküldött biztosnak jogában áll az igazgatóság és annak kebeléből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint a közgyűlésekben is rész (venni, nemkülönben törvénytelen, a köz- vagy állami érdekekre netán hátrányos, az enge­délyokirattal ellenkező intézkedéseket a ministernek további elhatározásáig felfüggeszteni. 16. §. A kereskedelemügyi m. kir. ministert megilleti a jog, hogy az engedélyest a jelen engedélyokiratban és az annak kiegészítő részét képező okmányokban megállapított köte­lezettségeknek, úgyszintén a kormány által az engedélyest kötelező törvények, szabályok, utasítások stb. alapján kiadott rendeleteknek teljesítésére 100 frttól 1000 frtig terjedhető bírság kivetése által szoríthassa, A kivetett, és a kereskedelemügyi m. kir. minister által kitűzött záros határidő alatt az engedélyes által be nem fizetett birság a vasút bármily birtokából vagy annak jövedelméből egyszerű közigazgatási utón fog behajtatni. Ha az engedélyokirat- vagy egyéb törvényes határo­zatokon s rendelkezéseken alapuló kötelezettségek meg­sértése az engedélyes részéről ismételve fordulna elő, s

Next

/
Thumbnails
Contents