Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 251. A földmívelésügyi m. kir. minister. — 1896. évi 60.900. szám. Hirdetés amerikai szőlővessző-szaporitó anyatelepek létesitése és szőlőoltványok készitésének előmozditása tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. 365 Az a), b) és c) alatt felsorolt testületeknek, társasá­goknak stb. az lesz a feladatuk, hogy a saját érdekkörük­ben működjenek közre az elpusztult szőlők felújításának munkájában. Kivánatos ugyan, hogy ezek az érdekkörök is állít­sanak fel anyatelepeket az amerikai fajtájú szőlővesszők szaporítására, de ez nem feltétlenül szükséges, mert azok­nak, abban az arányban, a melyben az állami telepek fel­állításával az amerikai szőlővesszők termelése gyarapodni fog, hajlandó vagyok amerikai szőlővesszőket oltványok készítésére ingyen kiszolgáltatni. Ezeknek az érdekköröknek feladata tehát első sorban az leend, hogy — saját tagjaik által való felhasználás végett — szőlőoltványokat állítsanak elő. Azok a városok, községek, hegyközségek, szövetkezetek és egyesületek, a melyek e czélra az alábbi feltételek mellett közreműködni kívánnak, kötelesek: a) szőlőoltvány-telepök üzemének vezetésére a szőlő­mívelésben teljesen jártas, szakszerűen képzett kezelőt,, munkavezetőt vagy viriczellért alkalmazni, a ki az oltvány­telep kezelésére nézve szaktechnikai szempontból kizárólag az illetékes kerületi szőlészeti és borászati felügyelőtől függ s annak utasításai szerint eljárni tartozik. Kötelesek továbbá : b) az egész üzemről elkülönített pontos számadást vezetni, s azt — az okmányokkal felszerelve — minden év végével, s ugyanakkor a következő évre szóló működési tervet és költségvetési előirányzatot is, megvizsgálás végett a földmívelésügyi ministerhez felterjeszteni; c) az előállított szőlőoltványokat, a melyek az egy­idejűleg kiadott »Szőlővessző- és szőlőoltvány-üzleti szo­kások «-nak kell, hogy me gfelélj ének, önköltségen érdek­körük tagjainak kiszolgáltatni. Ha ez érdekkörök tagjainak

Next

/
Thumbnails
Contents